Xenofóbia
– Eurábia
2-0
Álnaív
azt képzelni, hogy a mindent üdvözítő "keresztény
kultúra" üres lapra lett írva.
Eurábiát
vizionálnak a "keresztény kultúra" védelmezői,
vélhetően ugyanúgy, ahogyan a "keresztény kultúra" megalapozásakor
festették az ördögöt a falra az akkori kultúrharc vesztesei. Ha a
mérleg most
egy újabb kilengéssel az iszlám javára billen ki, akkor most ez van.
Az Iszlámnak tulajdonított borzalmak és szörnyűségek semmiben nem
különböznek a kereszténység borzalmaitól és szörnyűségeitől.
Nem kis mértékben a „keresztény kultúra”
haszonélvezői uszítanak az
iszlám ellen, az emberek ősi félelmére alapozva könnyű játszmájuk van.
Ha kell,
homályos hazugságokkal támasztják alá állításaikat. A "keresztény
kultúra"
erőssége a hazudozás, az elvakítás, erre is épült.
A biblia eredeti értelmezése
teljesen ismeretlen, az idők folyamán manipulatív és tudatlan
ferdítések és fordítások
eredményeként nem lehet tudni, mi volt az eredeti. Ha nem egyenesen egy
üzenőfallal állunk szemben, amit mindenki kedve szerint módosít.
Mindenesetre
a „keresztény kultúra” nem az első és nem az utolsó a
sorban, valamikor ugyanúgy féltették az emberek kultúrájukat tőle, mint
most az
iszlámtól. Csak egy a sok lehetséges közül, jón és rosszon túl.
Rossznyelvek szerint sok negatívum volt ebben a kereszténységben.
Az inkvizíciót szívesen elfelejtik a "keresztény kultúra" védelmezői.
Ugyanakkor az iszlámnak köszönhető nem kevés korszakalkotó vívmány.
Nemkülönben
a keresztény papok köreiben elterjedt sajátos
bibliaértelmezés eredményeképpen (engedjétek hozzám a gyerekeket!*),
számos
kilépéssel „jutalmazták” a hívők - a papok életmódját nem úgy képzelték
el.
Megkockáztatnám
a megjegyzést, hogy a kereszténység és az iszlám
nagyon sok pontban egyetértenek amúgy. Az iszlám ellen uszítók persze
megpróbálják ezeket az egybeeséseket mélyen elhallgatni és
taktikájukban az
effajta támadhatóságot igyekeznek messze elkerülni, ami nem mindig
sikerül
nekik, lévén az elvakult vagdalkozás elutasításának hiánya ebben a
„harcban” a
gyenge láncszem: a készség, amivel az önjelölt, de képzetlen,
félművelt, de
megfelelő mértékben gyűlölködő és gyűlölködést szítani képes
„harcosokat” előre
engedik ebben a „szent háborúban”, keresztény dzsihádban. Ezen a ponton
feldereng a hasonlóság a „nemzeti érzelmű ” és a „fajvédő”
tevékenységekkel,
mozgalmakkal.
A
baj eredete a keresztény vallásban kereshető talán, de ez messzire
vezetne. Ha eme keresztes hadjárat résztvevői megkísérelnének a
szentírásuktól
tanácsot, utasítást kérni, meglepődnének, hogy hőn imádott Megváltójuk
tanításai
mennyire mást próbáltak elérni, mint amit ők most cselekednek…
Hiba
lenne egyszerű megmosolygással nyugtázni ezeket a hitelüket
vesztett, a hatalmat kezükben szorongató sarlatánokat, de Megváltójuk
szellemében még csak elítélni sem szabad őket. Hiába a keresztet
kardként
magasba emelő ájtatoskodás, mindent szentesítő tulajdonítás - ha két
embernek
két különböző, egymásnak ellentmondó - egyiknek a szeretetet, másiknak
a
gyűlöletet jelentő meggyőződést eredményez.
Rosszhiszemű vélekedés lenne az, amelyik rossz szándékot lát - a
hatalom
megszerzésére, vagy haszonszerzésre irányuló cselekedetek igazolására -
a
kereszténység védelmének emlegetése mögött? Bizonyára nem épelméjűségre
vall,
ha az ember minden bokorban egy összeesküvést lát. Akkor sem, ha
tényleg úgy
van.
A normalitásunk mai állás szerint a felszín észlelésében definiálódik,
a
többit illik a „lehetséges” kategóriában tárolni. A kollektív tudat
normalitásnormája szerinti valóságészlelés szintjén megmaradni
önvédelmi
mechanizmusunk legfontosabb eleme. Minden eltérés megbosszulja magát,
már
öncenzúra szinten is tereljük magunkat, gondolataink - ha akarnának is
elkalandozni – az ismert kerítéseken belül maradnak: van elég
ismeretlen hely
úgy is, persze a kerítés mindenhol terelget, bekorlátoz. Véd.
Az
egyén sikere itt is a (többek között) szentjánosbogaraknál
megfigyelt biolumineszcenciához hasonló együttműködésben érhető tetten.
(Ennek
a magyarázatát az olvasó fantáziájára bízom)
Összegzésképpen,
ha a kereszténység használóinak szándéka nem is
tisztességes, azt – hasonlóan némely növény szaporodási módszeréhez
(gondoljunk
itt azokra a gyümölcsökre, amiket miután az állatok megettek, magvaikat
nem
tudván megemészteni, elpotyogtattak itt-ott…)- fenntartják és
terjesztik. Egy
része ennek a terjesztésnek a terjesztő céljának értelmében a leigázást
teszi
lehetővé, de a leigázottak ilyen módon - úgymond steril csomagolásban –
megkapják a Megváltó tanítását… Az ő bajuk, mit kezdenek vele: arra
használják
fel, amire az őket leigázók, vagy a megváltást választják. Egyelőre még
a
kollektív sugallat hívó szavára a világuralomra törés az irányelv,
várhatóan
átbillen az egyensúly, ha majd kiborult ez a bili és az ott kialakuló
kritikus
tömeg az ellenkező irányba vonzza a kollektív törekvést.
Ebben a fényben Eurábia győzelme Xenofóbia fölött kívánatosnak is
látszhatna
egy kijózanodás erejéig, egy lehetséges újratervezési pont. Ugyanakkor
egy
lehetséges meghosszabbítása az eddigi, hatalomról szóló,
vallás-instrumentalizálásnak.
Mindenesetre a xenofóbia mint nem
járható út, kizárható a tervezésből.