Nem hinném, hogy
múltszépítéssel lennék vádolható, amikor a Zolti bátyám
kincséről, a citromról eszembe jut, hogy emlékezetem
szerint nem is találkoztam eredeti citrommal egész
gyermekkorom alatt. Valamiféle citrom-formájú műanyag
flakon rémlik, de az is valami magyarországi urizálásként
- hétköznapjainkban tehát nem volt jelen a Zolti bátya
kincse. Ebből is láthatjuk, hogy mekkora ívű,
generációkat átölelő gazdasági terv résztvevői voltunk... Rebesgetik, hogy a fogínysorvadást is
a hiányzó citrom okozta. Napjainkban azonban gyakran felbukkan
egy fogalom: "nem lehet almát körtével összehasonlítani",
mint egyértelmű
példa arra, hogy badarság bizonyos két szóba került dolgot
összehasonlítani. De miért is ne lehetne az almát a
körtével összehasonlítani? Vagy a citrommal? Hisz szigorúan véve (de ugye sejtjük,
hogy a külső megjelenésre vonatkozik a mondás) alma és
alma, körte
és körte között is (íz)világok vannak, akkora különbségek,
hogy csak na. Érdekes lenne megtudni továbbá, hogy
citrom és citrom között is ekkora különbségek vannak? Vagy úgy vagyunk vele, mint mi a
kínaiakkal és a kínaiak velünk - hogy a másikok
mindenkinek egyformák, és a citromban gazdag országok lakói ódákat
tudnának zengeni a citrom sokszínű ízvilágáról? Nem áll szándékomban összehasonlítani
az almát a citrommal, csak egyre gyakrabban vesz le a
lábamról az alma fölöttébb sokszínű ízvilágának
gasztronómiai orgiája. Ez a gyümölcs, ami egész életünkben
itt volt úgymond karnyújtásnyira (bár erről is sajátosan
más emlékeim vannak), ami az egészségünk megőrzése szempontjából a
legkézenfekvőbb megoldás (lenne), nem kapta meg az őt megillető helyet az
értékrendünkben. "A doctor a day keeps the apple away" - ahogy az
angol szólás is mondja. Jaj nem: "An apple a day keeps the
doctor away." - így szól a mondás igazából... Van annak a doktornak nélkülünk is
elég dolga. Lehet, hogy a bibliai mese a hibás
abban, hogy mellőzzük, kerüljük az almát - az a bizonyos
Édenkerti bűneset, amitől maradandó károsultnak tekinti magát
minden emberfia, akinek beolvasták egyszer. Az eredendő bűn gondolata megkeseríti
az alma ízét. Legalábbis nagyon sokan nem is
gondolunk rá, hogy esetenként tényleg karnyújtásra van a
gyógyszermegelőző-egészségmegőrző lehetőség. Inkább álmodunk a messzi-földről
idehozott, idegen pótlékokról. Pedig van abban valami, hogy minden
akkor, és ott jó csak (isten)igazából, ahol megterem.
Mostanában kezdtem el naponta megenni egy almát és nem
győzök kijönni az ámulatból: egyik finomabb a másiknál,
ízrobbanás ízrobbanás után, valódi orgia. Döbbenettel merengek ezen, hogy
hagyhattam ezt ki eddigi életemből? Nem mintha soha nem ettem volna almát,
de naponta kellett volna, és bizony voltak időszakok,
amikor képbe se került.
Emlékezetes, amikor iskoláskorunkban
kényszermunka-táborozáson vettünk részt Bátoson. Ott aztán volt alma... Még sok is.
Hamar is eluntuk néhányan, aminek aztán meg is volt a
böjtje:azokat,
akik nem hozták a normát, nem voltak elég szorgalmasak,
átvezényelték a kukoricatöréshez, majd a változatosság
kedvéért a cukorrépa, marharépa begyűjtéséhez. Szerintem ha ezt tudtuk volna előre,
hogy milyen kemény munka lesz, maradunk az almásban. A répa kirántása a földből hamarosan a
derékfájásban jelentkezett, ehhez képest két paletta alma
leszedése semmiség. Még szerencse, hogy Éva nem répával
kínálta Ádámot. Amúgy volt ott olyan alma is, aminek a
héja sárga volt, és furcsa módon a citromra emlékeztetett
az íze is - legalábbis ilyennek képzeltem a citrom ízét: kissé savanyú, de azért többnyire édes
volt ez az alma, a citrom aromáját hordozta magában - már
amilyennek képzeltem, mert élő emlékem nem volt nekem
akkor a citromról, tudomásom szerint.
Ezen kívül csak a szórványosan
előforduló almalopások alkalmából jutottunk csak hozzá
ehhez a gyümölcshöz, amikor városunk kertes házaihoz -
igazából azok gyümölcsfáihoz - közelebb merészkedtünk a
megengedettnél...
