.

.

.

Stratégiai megállapodást kötött a kormány és a Lego Manufacturing Kft.

A megállapodás részleteit, minden kétséget kizárandó, a magyar nép mostani képviselete, az ország vezetéssel megbízott kormány, az ebbõl a célból sok pénzért létrehozott és fenntartott felületeken (honlap) tájékoztatja munkaadóját, a népet, munkájának részleteiről.

Betekintés véget többek között nyilvánosságra hozza: a megállapodás részeként milyen engedményekkel sikerült a dán gyárat idecsalogatni, itt tartani.
Ugyanitt a többi beruházásról is beszámol részletesen, a megbízása értelmében elszámol munkaadójának a megállapodások részleteiről, mert senki nem gondolja komolyan, hogy csupán emberbaráti szeretetből, a magyar nép iránt érzett ellenállhatatlan segíteni vágyásból költöznek Magyarországra ezek a gyáregységek. És az csak természetes, hogy a késõbbi félreértések elkerülése véget a kormánynak nevezett képviselet átlátszóvá teszi a munkáját, megállapodásainak részleteit munkaadója irányába, annak kérésére, vagy anélkül.

Hogy ne csak a turulszobor avató beszédjében, tét nélkül, beszédírója szövegében legyen számadó juhász a miniszterelnök, hanem mint mindenkori népszolga a mindenkori nép pénzén létrehozott mindenkori felületeken is.

Legyen a számadás folyamatosabb és ne négyévenként a hatalom a tét.
Más szóval ne szállhasson a szolga messzire a nép akaratától. Ha már diktátor, legyen a nép, aki diktál és ne a kormány.
Persze tudjuk, hogy a valóságban másként alakulnak a dolgok. Álmodni lehet és szép dolog.

Kormányváltásról kormányváltásra mindig ugyanoda lyukad ki a történet: az éppen levitézlő kormány a zavarosban harácsol az elkövetkező egy-két ciklusra tartalékolva - míg elfelejtik az emberek a rossz tulajdonságait és le nem járatja vagy hajszolja falnak a hatalomban õt követõt - addig kitartson a rablott holmi. Ez a sajnálatos rendszer megvédi a népet a minden bizonnyal nagyobb lerablástól.
Ebben az értelemben a demokrácia önkéntes fogságában, a kisebb bajban, a lehető legnagyobb kizsákmányolás mértéke egyre nagyobb és nagyobb, már-már elviselhetetlennek tûnik.
A Stockholm-szindrómának köszönhetõen a demokrácia túszai megátalkodottan ragaszkodnak a demokráciához. Elõreláthatóan hosszú időkig ez az eleinte révbejutás-féle érzés - mára már „nincs jobb megoldás”-sá alakult érzés – fogja életben tartani ezt a rendszert, mígnem egyre többen látják majd be, hogy kívánatosabb lenne és kézenfekvő egy uralom nélküli rend kialakításának fontossága.
Az elkövetkező évszázadok ennek a részleteivel, fejlődéstörténetével, átmenetével telhetnének az észheztérés beálltának ideális esetében. 
Ha nem ragadnánk le a hatalomelosztás különféle kísérleti stádiumainál évszázadokra, a sajátos kannibalizmus különféle regisztereiben keresve a megváltó békét, miközben hataloméhes embertársaink kapzsiságukban egymást és minket felfalnak.

Miközben - jegyezném meg szerényen – mindenki tudja, hogy mi a teendő.
A cél: úgy kilopni a hataloméhes emberek alól a hatalmat, hogy észre se vegyék, és megsemmisíteni mindörökké, ámen!

Cinkosok közt cinkos, aki cinkos…