Brennero

Érdekes élmény adatott meg nékem,
mikor Innsbruckból indultunk - egykor,
mint máskor - haza részegen.
Történt, hogy valahogy a kavarodásban
nyugat helyett délnek vitt az út és
mindenki tudja, hogy a Brenneri
hágó előtt nincs visszaút.
Az autópálya vámosa elmondta,
hogy fizessek és néhány kilométerrel
odébb megfordulva, visszafelé
 még egyszer fizessek, de
kellett a pénz benzinre, piára és
szemet szúrt a mellettem lévő
lánc, ami a másik iránytól elválasztott…
Rögtön tudtam, hogy ez egy csapda,
amibe ha belépsz balek, fizetsz!
Én csak eltévedtem - hiába mondtam –
hogy pénzem is kevés, az sem érdekelte,
nem hatotta meg a könyörtelen vámszedőt.
Mikor ezt láttam, a láncot le nem akasztotta senki,
nem láttam más lehetőséget,
mint megfordulni és irány vissza
a városba. Baloldalon, a gyors sávban,
ha már - százhússzal, hogy gyorsabban
odaérjünk. Reini és Gabi mintha
kijózanodtak volna a hátsó ülésen,
felváltva sipítoztak:
- Lassabban!
 - Gyorsabban!
Én pedig hol dudálva,

hol lámpázva tapostam a gázpedált.
A város előtt még kis ideig az irányunknak
megfelelő szomszédos pályán kék fénnyel
kísértek egy darabig,
majd beérve a városba
elveszítettek szem elől.
Az első adandó lehetőséget kihasználva
beparkoltam az autót és kivártuk
amíg lecsendesedett a környék.
Aztán
addig éltünk, amíg meg nem haltunk.

P.S.
Abban a rideg világban néhány év múlva
néhai hajlékunkat is legyalulták.
 Reiniét angolos gyepszőnyeg takarja,
azt hiszem tetszik neki.
Enyémet parkoló feledteti, sebaj,
betonozzák be az egész múltat,
az egész világot.



-
-


Fudaraku László 2012.12.07.