das
boot ist voll
A Die 727
Tage ohne Karamo című film egy aggasztóan valós problémára
hívja fel
látványosan a figyelmet, nevezetesen arra, hogy Ausztriában (de
többé-kevésbé
mindenhol nyugat-Európában) hogyan próbálják megakadályozni a „fajok”
keveredését bizonyos törvények meghozatalával és következetes
alkalmazásával –
az érdekházasság elleni eljárások ürügye alatt. A szervek abból
indulnak ki,
hogy bizonyos, különböző bőrszínű emberek házassága esetén csak és
kizárólag
érdekházasság esete foroghat fenn, és ennek bizonyítására azok
magánszférájába
behatolni törvényben biztosított jogukkal élve nem átallnak. Az
ellenőrzések során
a házasság legintimebb részleteibe is betekintést biztosít a törvény.
Az
egymással egyező bőrszínű házastársak esetében nem látják olyan
fontosnak az
érdekházasság bizonyíthatóságát, mint a különbözőeknél - ahol ugye
minden
bizonnyal a kitoloncolás elkerülése véget házasodnak össze sebtében az
emberek.
Ez utóbbi mozzanat enged arra
következtetni,
hogy az eredeti szándék a fajvédelem (szeretném idézőjelbe tenni a fajt,
mint idejemúlt, avítt, a mai felvilágosult világunkba nem illő
kifejezést
- különös tekintettel a tudomány mai állása szerinti felismerésre,
miszerint
csak EGY emberi faj van - de félek, hogy akkor félreérthetővé válik,
amit
leírtam). A tény tehát, hogy az ellenőrző
szervek csak sötét bőrű házastárs esetében látják szükségesnek az
aprólékos ellenőrzést,
arra enged következtetni, hogy a fajok keveredésének a megakadályozása
a valódi
cél. A valódi érdekházasságok (vagyonegyesítés, öröklés, adókedvezmény
és még
ki tudja milyen okokból) osztrák és osztrák között nem érintett tehát,
azokra
nem kíváncsiak a hatóságok, miközben egy sötét bőrű férj esetében
azonnal a
legrosszabból indulnak ki és válogatott eszközökkel ellenőrzik a
házasság
részleteit. Az elhálás úgymond bizonyítandó… Az együttélés
tényállásának egyértelmű
megállapítását olyan követelményekhez kötik, hogy azoknak az említett
fokozott ellenőrzés
esetén minden bizonnyal kevés osztrák házaspár lenne képes megfelelni.
Az
érdekházasságok ellen hozott törvényre hivatkozva a hatóságok kezében
egy
nagyon hatásos fegyver van a fajvédelemre. Az ellenőrzések
természetéből eredendően
az együttélési szándékkal létrejött házasságok ugyanolyan kellemetlen
és méltatlan
bánásmódnak vannak kitéve, mint az esetleg segítő szándékból elkövetett
házasulások.
Az sem elhanyagolható, hogy a
törvény a (sötét
bőrű) menedékkérők országban tartása céljából létrejött
házasságokat tartja
különösen súlyos bűntettnek, holott az érvényes törvények értelmében
harmadik
országbeli személyt házastársi viszony nem is jogosít fel az országban
tartózkodásra.
Az ország
embertelen és elzárkózó politikájának (a
hajó megtelt, stb.) köszönhetően - a médiákban kevésbé hangoztatott
mértékben itt menedéket kereső ember és az azokkal együtt érző a
védelmi
házasságnak is nevezhető, segítő szándékból elkövetett házasságban
látja az
utolsó szalmaszálat a deportálástól való szabadulás eszközeként.
Mielőtt ezt a
könyörtelen törvényt meghozták volna, az is volt.
Érdekes módon a
nyugati jólét fenntarthatóságának biztosítására történő globális
gazdasági akciókkal
párhuzamosan nem csak a máshol olcsón előállított termékek özönlenek az
elkényeztetett
Nyugatra, hanem ennek a nyereségesnek nevezhető hazárdjátéknak a
vesztesei is,
akiket nem egyszer egy-két lépésben kimutatható módon fosztottak meg a
megélhetési lehetőségüktől annak érdekében, hogy nekünk elegendő, olcsó
és jó minőségű
élelmiszer alapanyagunk, ásványi anyagunk, kőolajunk és még kitudja,
mink
legyen. Természetesen okosan meg van keverve a globális profitariánus
pocsolya,
hogy megfelelően zavaros legyen, mint tudjuk, a zavarosban jó halászni…
de mindennek
ellenére az összefüggések a figyelmesen pislogó megfigyelő részére –
mint hanyagul
elásott hullák csontjai egy gigantikus tömegsírban – fel-felsejlenek.
Mit sem
kezdhet vele. Nincs kit leleplezni, hisz mind benne vagyunk a pácban!
Már rég
az a kérdés csak, hogy ebben a dagonyában, a tömegben lehetőleg felülre
kerüljünk, mert nagyon rossz érzés, ha mások állnak a mi gyönge
vállunkon.
A tele a hajó hangoztatói elfelejtik,
hogy akiket könyörtelenül visszatolnak a forrongó tengerbe, a biztos
halálba,
esetleg a mi kapzsiságunk áldozataiként keresnek most egy kis
könyörületet
nálunk, akik talán nem is tudunk róla, hogy miattunk jutottak oda, ahol
vannak.
Hogy ez a hajó nem így nézne ki azok nyomorba döntése nélkül. Hogy
valójában mi
vagyunk Görögország, csak nagyban. Ne tévesszen meg senkit, hogy most
Görögország fölött ítélkező, szorgalmas, fegyelmezett és minden
cselekedetében korrekt,
erkölcsös nemzetek szövetségének látszik ez a nyugati világ. Eljön majd
az idő,
amikor a spekulánsok bódult profitétvágya sohasem látott méreteket ölt,
amikor
vérszemet kapnak és Görögország sorsára juttatják Európát.
Esetleg
Amerika jólétének megőrzése érdekében,
hadd
legyen az igazságosság szellemében
Európa Amerika Afrikája.
*