.

.

Meglehetősen önkényes részrehajlásra enged következtetni az önkényuralmi jelképek meghatározásánál és tiltásánál vagy nem tiltásánál az utóbbi kettőre korlátozni a kört, hisz ugyanolyan embertelenek, ugyanannyira önkényesen uralkodtak a nép fölött, talán még nagyobb kegyetlenséggel zsákmányolták ki az embereket az azelőtti rendszerek, visszamenőleg az „igazságos” és „szent” királyokig, sőt, a teljes ismeretlenségig akár. 
Valamilyen fura és érthetetlen oknál fogva e két újkori önkényuralmi rendszer jelképeit hol tiltják, hol engedélyezik - az épp aktuális kormány jókedve szerint -, de az azelőttieket nem veszik figyelembe a törvényalkotók.

Az utcaátnevezési lázban feltűnő például, hogy míg az osztrákok nácivadász módon járnak el, addig a magyarok az országot a náci megszállás alól felszabadító másik izmus jeles képviselőinek nyomát igyekeznek eltüntetni. Ezekkel párhuzamosan az osztrákok a nácikkal harcban állók neveit, a náci gyilkosok áldozatainak neveit igyekeznek az utcanevekben újralátni, míg a magyarok náci kollaboránsok és zsidógyűlölők neveit akarják látni az utcatáblákon.

Idén május nyolcadikán rendezik meg először az „Öröm Ünnepét” a bécsi Hősök terén, ahol a Bécsi Szimfonikusok koncerttel, a kormány és a város vezetői pedig beszéddel emlékeznek Ausztria felszabadítására a náci megszállás alól. 
Az elmúlt években ezen a napon ugyanitt szélsőjobbos csoportosulások gyászolták a náci megszállók verességét, a tér másik felén antináci tüntetőkkel, középen rendőrökkel. Idén állt ki először a hivatalos Ausztria  amellett, hogy ez a Felszabadulás és nem a Vereség napja.

A nép soraiból persze ilyenkor a névtelenség leple alól felbukkannak a hangok, miszerint a felszabadítók erőszakolva végigrabolták az országot.