For Men

A "For Men" felírat fogyasztási cikkeinken mindig is jó adag gyanúcunamival járt nálam együtt, de a legutóbbi eset, hát - borzalom.
Néha olyan érzésem van, mintha kísérleti nyulak lennénk az állítólag miértünk lévő ellátórendszerekben.
Megérteni akarásom mondatja csak velem, hogy a túltermelést próbálják így palástolni és a tudatos vásárló már rég a múlté
- jóllakott halak módjára úszkálunk a sokfajta színű, ízű és szagú csalitól és beetetéstől már zavarossá vált tavacskánkban és válogatunk
- de már mindeniket ismerjük és az éhséget pótolandó az újdonság izgalmát tartjuk csak figyelemre érdemesnek.
A tudatos vásárló bennem szunyókáló egyede pedig azt mérlegeli, hogy az eddig bevált "classic" feliratú flakon kifolyott kék csíkkal elrettentő,
de utolsó kiállított példányát kellett volna mégis megvásárolni. Mert a "for men" "jetzt neu" az eddigi ismereteimet is felülmúlva,
meghazudtolva sampon-létét, használat közben képes volt pillanatok alatt a számban (rendeltetésszerűen külsőleges használat ellenére!)
a kávé ízét is a Romániában gyártott Ceausescu ideje-béli paradicsomos halkonzervbeli pirított ízű halgerinc szétrágott ízére változtatni!
Ez a máshol már kimerülésig taglalt jelenség (lásd szaros pelenka és fáradt olaj szagainak vegyülete és akkurátus terjedése agresszív módon
az elviselhetetlenségig a szaglójáratainkban, majd az azt követő zsibbadásban ellenállás nélkül mindent ellenérzés nélkül befogadó állapot fölöttébb
kiszolgáltatott érzésének az elviselhetetlenségig fokozása.)
   A feltaláló szándéka-e, nem tudni, de tulajdonképpen egy illegális droggal állunk itt szembe,

egy néhány másodpercig tartó "élvezet" (ha az ember átengedi magát, talán az),
a szaglószerveinken keresztül ható szándékosan vagy véletlenül rafinált kábítószerről beszélek,

amit férfiembernek szánt az alkotó-gyártó-terjesztő. Mi lehet a szándéka, üzenete, célja?
Mi lehet a belégzéssel kiváltott éber-ájulásos állapot kiváltója és mi köze a "férfiassághoz"?

Összegezvén a "for men" fogalmát, az imént említett szarospelenka-fáradtolaj szagban és a rövidhatású "fejbekólintos kábszerben" merül ki,
no meg talán némileg maradandó, majd lassan lecsengő "ajándékként" némi "férfias" (vagy annak köz-képzelt) "illat", jó értelmezésben kívánt szag.
Az említett termék féltve őrzött összetevőin kívül a megnevezettek közül akár a semmitmondó "parfüm" megnevezés is rejtheti a tudni kívánt kábítószert…
de üzemi titkokat feszegetni nem illik, ugye. Rengeteg kozmetikumban fellelhető egyébként,
eddigi tapasztalataim szerint, mint mondtam a "for men" a kulcsszó és olyan,

mintha egy szer lenne, ami kinyitja a kaput valami másnak. Mint az a földönkívülieknek tulajdonított "bénítós állapot",
mintha megbénítana a félelem és ki lennél szolgáltatva mindennek, akárminek.

Mint fentebb jeleztem, nem muszáj, hogy szándékot tudjunk mögötte, mégis aggasztó, akkor is, ha véletlen.
Meg lennék lepődve, ha gyanakvó embertársaim nem észlelték volna még a fenti jelenséget,
 másrészt nem szeretném felhívni az olyanok figyelmét, akik ezzel a lehetőséggel visszaélnének.

Még egyszer: Megérzésem szerint bizonyos illatszerekben olyan szereket szerepeltetnek,
amik alkalmasak rá és szaglószerveinken keresztül hatnak is eddig ismeretlen célból az emberi szervezetre.

Azt, hogy véletlenül, egyre kevésbé tudom elhinni… nemkívánatos mellékhatások nemkívánatos nem-tudomásulvételét annál inkább.
Ha belegondolunk, állítólag hány jelentős felfedezés köszönhető a véletlennek…

Tényleg, roppant érdekelne, mi van e mögött a jelenség mögött, ami kisebb-nagyobb megszakításokkal évek óta foglalkoztat.

Ha valaki újat tud mondani a témában, kérem tegye azt meg.

Tudományos körökből jövő whistle blower előnyben!

                                                                                 


Fudaraku László
  2012.11.06.                                                        -  -