Jelenleg
nem
érhető
el
jókívánság...
...

Én így ötvenen innen,

majd túl – megállapítom

magamban: a nagyján immár

túl vagyok, de hátra van még

a feketeleves, a vastagja.

Az elhülyülés, a betegségek,

az egzisztencia bizonytalansága,

anyagi és lelki függőség,

félelmek tárháza,

ki tudja mennyi és mennyi

megaláztatás, szemrehányás,

felelősségre vonás, és még

mi minden vár rám.

Arról nem is beszélve, hogy

semmi jót nem várhatok

egy olyan világtól, amely

tőlem egyre idegenebb irányba

 fejlődik – akkor is, ha nekem tetsző

tendenciákat is vélek olykor felfedezni.

 

Felkészültem(-e) a lassú, és

lehető legméltóságosabb

(amennyire a körülmények engedik)

elmúlásra(?).

TudatosítOm, tudatosítgatOm.

Közben a kétségek próbálnak gyötörni:

A nagybetűs ÉLET kezdődik?

Vagy ez már az?

Netán a vége, vagy a vég kezdete?

Könyv szerint pánikba kéne esni,

lesem magamon a pánik jeleit:

nem látom.

Hirtelen fog rám törni,

elhessegetem magamban,

becsapom magam, tükröm

nem is valódi tükör?

Most ez van, egy darabig.

A hormonok harcának áldozatai vogymuk.