Kétségtelen, kétségek fogságában

a mókuskeréknek értelmét keresve

óhatatlanul elhaladsz számtalanszor,

a megoldást kínáló exit tábla előtt.

Tanult kitartásod azonban

tovább hajt, és számtalan

okot felsorakoztat, amiért

itt és most még élned kell.

Az önrendelkezés, az

önsajnálkozás, és az

önbecsapás jogát nem

vitathatjuk el senkitől.

Például olyan mint te,

csak egyetlen egy van.

Nem is volt,

nem is lesz,

nem is…

Az élet

szép,

ha van.

séggel,[1]

ségtelen.

Fürkész utjaink

erőtlen értelműek

míg a jövő nem múlatja

jelenünket múlttá.

Ki tudja, puha kényszerzakó,

tán álmosító pirulák,

netán rábeszélés művészete,

hazudja értelmét a mókuskerékbe

révedve futkosásnak?

Vagy a jó öreg önbefoncsorítás,

mint kegyes önkegye?

Akárhogy is,

a van is csak egy szó,

s mint olyan:

ki tudja, 

létez-e?

 .................................................oooooooooooo00000000000000000000000000000oooooooooooo.................................................