.
Madarak
.
Egyszer
egy szarka lelövése csak a szárnya sérülésével járt, a harmadik emeleti
erkélyen,
egy fatuskóhoz kötve, szárnya sínbe téve – várta gyógyulását, egyéb -
pórul
járt társaival ellentétben, akik életük hirtelen befejezése után a szó
legszorosabb
értelmében lábukkal járultak hozzá, a fajukat károsnak nyilvánító
vadgazdálkodás sikeréhez, miszerint kiirtandó - de legalábbis
ritkítandó eme túlszaporodásra
hajlandó madár. Egy pár levágott lábért egy töltény járt emlékezetem
szerint,
így jutalmazta a rendszer a beavatkozást.
Az
erkélyen a szarka meghökkentően bizalmatlan volt, vastag téli kesztyűn
keresztül is érezni lehetett erős, éles csőrének szorítását.
Emlékezetem
szerint valamikor felgyógyult és visszakerült a szabadságba, de lehet,
hogy nem
jól emlékszem.
*
Mikor
apám egykor csillogó szemekkel letette a résesre összehajtogatott
fedelű
kartondobozt, izgatottan találgatni kezdtünk, a résen látható, szürkés
prémszerűség-részlet alapján nem lehet más, mint egy nyuszi! Majd
kiugrottunk
örömünkben a bőrünkből! Hát még amikor, óvatosan kinyitva a dobozt, egy
jókora
bagolyfióka lesett ki laposan! Az elkövetkező hetek az élelemszerzés
gondjaival
teltek el, parizertől élő verébfiókáig minden megfordult. Rókahulla
húsa,
csúzlizott galamb, földigiliszta, stb. Hóbaglyunk néha hideg lábbal
arcomon
sétálva ébresztett, nem lehetett rossz néven venni tőle, hisz éjjeli
létformára
volt programozva gyárilag, bizonyos mértékig hálával nyugtáztam, hogy
nem
használta hatalmas karmait az arcomon nem túl stabil álldogálás
stabilizálásához…
Egészséges
bizalmatlanságát továbbra is megőrizte és a feltétlenül szükséges
érintkezésen
kívül nem kereste az emberi kapcsolatot, nem szállt hívó szóra
csuklóra, nem
ereszkedett le hozzánk, emberekhez. Többnyire a cserépkályha tetejéről
figyelte
a fejleményeket és közben fejlődött is szépen, megtanult repülni, és
egyszer
csak eltűnt, már nem is emlékszem a részletekre. Bár vadászni nem
tanítottam,
mégsem aggódtam miatta, olyan önálló benyomást tett akkor már. Nem
firtattam
honnét jött, hová ment. Még sokáig gondoltam rá.
*
Történt
aztán, hogy mindenáron akartam egy hollót és nem győztem kivárni, míg
elárvul
valamelyik és utamba kerül. Miután ismertem egy bizonyos fészkelő
helyet, elég
gyalázatos módon elraboltam egy fiókát és felneveltem. Ezúttal is
minden
leleményre szükségem volt az étkeztetésének a megoldásában, de
megoldódott. Az
időközben kiköltözött szomszéd lakásába beköltöztettem Rokkót,
már
szépen jött hívásra, akár harminc méterről is csuklóra szállt. Volt,
hogy
gyalog követett a Boulevárdon, méltóságteljesen lépegetett utánam, majd
egyre
többet repült, felfedezte az égboltot magának. Eleinte a bábszínház
épületének
tetejére szállt le pihenni, de ott a varjak gyalázatos módon támadták,
sehogy
nem tudtam lecsalogatni onnan. A város másik végéből hozták vissza
kedves
emberek. Aztán valamikor ő is elszállt valamerre.
Sok-sok évig hallani véltem hangját a magasból.
.
.