.
Mentális
dekontamináció
Még
nagyon sokáig fogok értetlenkedve állni kérdésed előtt,
miszerint: „- Mi közöd neked Amerikához?” Mármint nekem.
Neil Younggal
kapcsolatban merült fel benned ugye. Később leesett nekem valami, hogy
hoppá,
nagy kedvenceid, Pink Floyd, Rolling Stones és még ki tudja kicsodák,
nem amerikaiak.
Próbálom megérteni, mi lehet „közösebb” nekünk, az angolokkal, egyesült
királyságiakkal, mint az amerikaiakkal. Attól elvonatkoztatni, hogy a
zene
határtalan, és nem a helyi megnyilvánulásai teszik azzá ami. Miért
kedvesebb
neked az angol, mint az amerikai? Felmerül a gyanú, hogy földrajzi
szelekció
esete forog fenn. Ami nekem a legfeltűnőbb, a kirekesztés. Fennforgás
van,
kérem. Kérdezzük meg Bartókot, ha jelent nekünk valamit ez a név, hogy
miért
kezdte el az amerikai indián zenét is gyűjteni, tán meghibbant öreg
napjaira?
Nem hinném, szerintem inkább csak felfedezte a zene határtalanságának
egy újabb dimenzióját és azt, hogy zene csak egy van.
A napjainkban elterjedt
zene-féle fogyasztási cikkekről szerintem osztaná véleményemet az öreg.
Hogy visszakanyarodjak az
eredeti felvetéshez, miért baj az, hogy Amerikáig
merészkedett érdeklődésem? Felejtsük el egy kis időre, hogy az az
Amerika,
amire Te gondolsz, mióta van ebben a formában… Érdeklődésem
középpontjába csak
ezen keresztül juthatott például, Jim
Pepper,
Buffy Sainte-Marie,
Keith Secola - hogy
csak néhányat említsek akik zenéje, a „fehér” Amerika előtti időkbe
nyúlik
vissza.
Nem említettük meg, hogy „Amerika”
egy kontinens, aminek van északi és déli része is (gondolok az Amerikai
Egyesült Államokon kívüli területekre).
Érintőlegesen Les Claypool
zenéjét is említettem, kifejteni nem volt „érkezésem”,
hogy mekkora hatással volt rám és tud most is megfogni.
Na, nekem ez a végképp
nem depressziós zene. Érdekes, különféle módon hat különféle, igen,
különféle!,
lelki alkatokra ugyanaz a zene!
Cohen nekem inkább depis, de elviselhetetlenül!
Persze, az amerikanizálódást sem
szabad teljesen letagadni, de az
messzire vezetne (film, irodalom, iparosítás), és nem csak negatív
töltetű…
Tehát, megmaradva a hasznos jövedékeknél (mert ki tagadná, hogy jó is
van benne?),
leszögezném, hogy Neil Young kanadai származású, de ez nem számít,
nekem
teljesen mindegy, honnan származik az ember hová. Csak a
ripacs-divat-zúzósokat
hagynám meg a többieknek, gondolok itt a Rolling Stones jellegű
sikertörténetekre,
amik szívesen kimaradhattak volna az észlelésemből. Komolyan mondom, a
kurvájuknak mondott Marianne Faithfull zenéjének eredetiségéből
leharaphatnának
egy jókora darabot. Vagy a most épp a Szőkénél a Tiloson szóló Ada
Milea is kábé
ezerszer autentikusabb, mint említett zúzóék, akiknek, hogy ne legyek
igazságtalan, talán akad egy-két TŰRHETŐ produkciójuk, de az esélye
annak, hogy
épp az jut el fülembe, akkora, mit egy repülőgép becsapódása a reggeli
tányéromba. Az önként vállalt önsanyargatásról most ne szóljunk, aminek
keretén
belül azt az egy-két imponáló nótát kikeresném magamnak…
Eleget fortyogtam a pozőrök
ellen, én lennék a legboldogabb, ha nem
kéne.
Ebben a kérdésben nagyon magányos vagyok - nyílván sznob – mondhatnád – talán igazad is lenne.