Szerény meglátásom szerint a politikai korrektség által megcélzott kifejezések zömével nem az a baj, hogy rasszista és sértő kifejezések is.
Hanem, hogy mindig is olyan töltetűek voltak, mindig egy vagy több embercsoport, nép, „etnikum” vallási vagy származási, 
hovatartozási negatív megkülönböztetésére irányuló szándék kinyilatkoztatására kreált kifejezések.
A mostanában Európában fellobbant viták a sértő kifejezések lecseréléséről kevésbé sértőkre a népszerűbb mesékben jellemzően tükrözi a témát övező tudatlanságot és maradiságot.

A Die Zeit a lehető megátalkodottabban védi a mindennapi rasszizmust, és veszélyesen súrolja a tolerancia határait, 
amikor cinizmussal próbálja nevetségessé tenni azt a törekvést, hogy ezt a mindennapi „korrekt” rasszizmust megpróbálják kiszakítani a kultúránkból,nevezetesen a gyerekkönyvek világából. A cenzúrázást emlegetik, az alaptörvény 5. cikkelyére hivatkoznak.

A törvény védelmére bíznák tehát az „egészséges” rasszizmusukat.

A szabadság nevében szeretnék továbbra is a ma már csak a megvetésre, lenézésre, kiközösítésre, gyűlölködésre használt szavakat gyerekeiknek felolvasni.   
Nem mintha eredetileg semleges töltetűek lettek volna, erről szó sincs, csupáncsak elfogadott, jóféle rasszizmus kifejezései voltak.
Nem a szavak jelentése változott meg tehát, hanem a rasszizmus nyert teljesen új értelmezést, nem utolsósorban a nevében elkövetett emberiség elleni gaztettek miatt.
Ennek a felismerésnek egyenes úton való logikai következménye kéne legyen, hogy annak a szótárnak a szavait nem használjuk sem a szabadságra hivatkozva, sem a semlegesség leple alatt, mert egyszer és mindenkorra  
csak egy értelemmel bírnak és az Árpádsávos zászlóhoz hasonlóan -  senki nem fogja elhinni, hogy csupán a hagyományőrzés vezérel.

A gyökértelenség vádját kockáztatva bátorkodnék felvetni egy általam szükségesnek vélt felülvizsgálatot az ősök tetteit illetően és a példás hazafi képe helyébe egy olyan hazaszeretetet kívánok mindenkinek, ami képes az ősök hibáit, elítélni és kijavítani - ellentétben az említett példás hazafi/honleánnyal – akiknek a hagyományőrzés kötelessége és az ősök tiszteletének parancsolata nem engedi ezt meg.

Nem kis bátorság és öncenzúra szükségeltetik, de megéri, nem minden rossz, ami haladás, változás.
A rossz szokások általában levethetőek és ebben a kérdésben megéri: megváltoztathatjuk a világot.
A gyerekirodalomba kódolt rasszizmust megszüntetni akarás nem csak cenzúra tehát, hanem a világ jobbá tételére való törekvés, 
amit belátható időn belül sikerre nem lehet majd vinni - a „szabadság” nevében, a „semlegesség” nevében mindig lesznek elkötelezett szülők, akik palántáikba táplálják bús-ősi megvetésüket népek, embercsoportok iránt.

A számtalan kinyomtatott könyv ebben segítségükre lesz, mert ez alatt a zászló alatt biztos, hogy nem lesz könyvégetés…

Olyan világban szeretnék élni, amelyben nem védi törvény a rasszizmust.

Fudaraku László 2013.02.09.