Ki lehet vándorolni, de meg kell
gondolni, hogy bizonyos értelemben
ezzel holtvágányra tesszük az elsődleges társadalmi kapcsolatainkat, a
már kialakult
rendszereinket. A várt jólét nem kárpótol majd mindezért akkor sem, ha
ténylegesen beválik. Mindezek semmibevétele vagy lebecsülése
óhatatlanul
depresszióba torkoll. A megszokott, ismerős táj, a szülőföld, a rokonok
és
barátok hiánya időlegesen elhessegethető, részben pótolható – de végső
soron
nem megoldható. A honvágy tulajdonképpen egy idealizált, fejben távoli
országot
fájlal, egy olyan ország utáni vágyakozás vesz rajtunk erőt, ami nincs
a
valóságban.
Az igazán boldog ember országát
nem hagyja el - mint egy növény,
úgy elvan, kivirágzik a boldogságában - ha hagyják.
Míg nem kevesen önszántukból,
kisebb nagyobb társadalmi nyomás
hatására teszik ezt, addig napjainkban vélhetően sötét kormányzati
tervek (hogy
ne feltételezzünk róluk tudatlanságot és hozzá nem értést) nyomán
sokkal többen
hagyják el otthonukat, mint tennék jó dolgukban.
De az effajta kivándorlásnak
sajnos nagyon sokszor a már
említett hiányosságok vetnek ágyat és a gyökértelenség borzasztó érzése
teszi
pokollá az amúgy elviselhetőnél jóval jobb anyagi jólétet. Ezen a
ponton a
nélkülözés egészen más értelmet nyer: - Ha tele is a zsebem, sajog a
gyökerem
helye!
Hová lett népem, nemzetem,
népezetem? A felismerés üti fel
fejét, hogy bizony, én hagytam ezeket el! Jobb esetben ez megnyugvással
párosuló kijózanodással a tovább-külföldön-éléshez vezet. Nem egyszer
viszont
(ha a delikvens (már) teheti), visszatelepedéshez vezet a szenvedés,
majd ott a
megnyugvás és kijózanodás, hogy az volt az egyedüli helyes döntés. Aki
mindezt
végiggondolja, mérlegeli, eldöntheti, hogy kihagyva a kivándorlás kétes
élvezetét – helyből visszatér.
Lehet kérdezni - szívesen
megválaszolok mindenféle kérdést megaláztatásról,
nehézségről, idegenségről, kisebbségi létről, jogtalanságról,
hétköznapi nélkülözéseinkről
- nem kell ezekért kivándorolni, ha úgy is visszatér az ember.
Mert akármilyen szar
is a helyzet, a visszatérés mindig szarabb annál.
Az egyszer kitépett
gyökerek nem nőnek vissza, és nem gyökereznek vissza bizony. Ez egy
kötött
keringési pálya, távol mindentől, a jöttömtől hajszálnyira annyira mint a
mentemtől és innen nincs kielégítő
megoldás, a köldökzsinór
el lett vágva, ez innen kezdve a szabadság átka. E súlyos döntés súlyos
következményei mindennapos önmarcangolás formájában felőrölhetnek.
Anyám-népem nem
választott el rendesen,
ragaszkodásom még sem értem…