.

Wohlstand
(embertelen jólét)

.

Nem tulajdonítható a véletlennek, hogy a jelenleg jólétnek nevezhető állapotban lévő országok múltjában van egy-két közös pont: gyarmatosításban jeleskedtek, rabló-hadjáratokkal szereztek vagyonokat, rabszolgatartás és rabszolga kereskedés könnyítette meg a haszonszerzést, vagy kényszermunkásokkal építtették fel országukat. Ipari, gazdasági felvirágzások mögött nem egyszer áll úgyszintén kizsákmányolás, ma már senki nem akar a kulisszák mögé pislogni, a jólét jelenléte teljesen elegendő, de ha a megőrzése veszélybe kerül, akkor beindul a tömeghisztéria. Könyörtelenül kiszorítja az „ingyenélőket”, „munkakerülőket”, de még a betegeket, öregeket is akár az alapellátásból is a jólét-hívő jólét-féltő társadalom, ha megszokott jólétét akár a legkisebb engedménnyel járó ”nélkülözés” fenyegeti.  A megszokott állapot fenntartásának ára ez a kiszorítás. 
A jólét csak akkor ér valamit, ha hozzánk képest vannak rosszabb anyagi állapotban élő emberek, ebből definiálja magát a jólét, mint iránytűre néz a szegénységre…

A jólét haszonélvezői ezt persze tagadják, sajátos szemellenzővel látja el őket a ki nem mondott felismerés, miszerint az általuk élvezett jólét csak a más szegénységével együtt lehetséges. Az elfojtás tökéletesítésére különféle elméleteket dolgoznak ki, de ez majdnem szükségtelen: mintha az íratlan szerződés alappontja lenne, hogy a jólét haszonélvezője semmilyen összefüggést nem keres és nem lát a szegénységgel, íratlan szentírásként elfogadja ezt az alapszabályt. Mert ellenkező esetben a felismerés megkeseríti az élvezetet. Megkérdőjelezi a jólét jó létét. Felvetődik, hogy ilyen áron nem kell. Nos, ha csak cinkosként vesz részt az ember ennek a „jólétnek” a fenntartásában, könnyen meglehet, hogy rádöbben: egyfajta profitariánus egyház fenntartásában segédkezett - akkor is, ha azt hitte, hogy egy mindenkire kiterjedő jólét fenntartásán munkálkodott (szófogadó adófizetőként, szorgalmas fogyasztóként, gondtalanul költekező fogyasztóként, aki a rendszer által kreált, valójában fölösleges igényeit is kielégíti). Egy pillantás a lepel alá és láthatóvá válik, hogy a gépezet a profitmaximalizálásra van kapcsolva, a jólét csak mellékhatása ennek a piramisjátéknak, ugyanakkor az működteti, mint a kapzsiság mellékterméke. Egyfajta perpetuum mobile, ami, míg két ember lesz a földön, fenn fog állni. Immár évezredek generációin át tartó fejlődéstörténeti folyamat eredményeként genetikailag kapzsi állattá vált az ember. Ami azt jelenti, hogy némi génhiba és a szerencsés véletlen összejátszása szükségeltetik ebből a mókuskerékből való kiszálláshoz… no meg néhány évezred az evolúció rendje szerint.

Addig is, marad a mézesmadzag-jólét, mint a mindenki számára kívánatos állapot, aminek az eléréséhez és megtartásához vezető úton illik azt a fent említett szemellenzőt feltenni, gürizni, hátradőlni és élvezni: 

Hisz ez az, ami nekem jár!

.

.

Fudaraku László 2013.06.05.