.

Állati elmék

 

       Néhány évig tartott a 13 osztrák állatvédő meghurcoltatása*. Példastatuálási  törekvésükben az üldöző hatóságok nem átallottak a bűnszervezeteknek tartogatott ún. "maffiatörvényt" bevetni, de a szomorú bohózat végére csak tönkretett egzisztenciák és ártatlanul meghurcolt emberek, a letartoztatásoknál lerombolt lakások és felmentésük ellenére négyszázezer euró perköltségi tartozás maradt az érintettekre.

Azt sem értette senki, hogy a cseppet sem illetékes bécsújhelyi bíróságra küldték az ügyet.

Az eljárás során az ügyészség temérdek pénzt ölt bele, de bármennyire erőlködtek bizonyítékokat hamisítani, nem jártak sikerrel.  Előzetesen hónapokig tartó megfigyelések sem hozták meg a hatalmasok és nagy befolyással bíró "lobbisták" által mintegy megrendelt eredményt, fel kellet menteni őket. Tizenhat hónapig tartó bevetésén egy titkos ügynöknek sikerült a vádlottak közelébe férkőznie, szintén semmi terhelőt nem tudott felhozni. 2008-ban 267 személy állt az ügyben megfigyelés alatt. Az egész apparátus túlbuzgósága (megfelelni akarása), hazudozása és hét millió eurós összköltség sem hozta meg a kívánt hatást, fel kellet menteni az összes vádlottat.  Számtalan házkutatásból talán a legjellemzőbb, hogy a szójatejet robbanószernek nézték, majd szakértőik megmondták, hogy az bizony közönséges szójatej...

A tárgyaláson rendszeresen rendőriskolásokkal töltötték meg a nézőteret, nehogy valaki odamehessen az amúgy nyilvános tárgyalásra.

Azt beszélik, a fővádlott egy mondata közepén mintegy összefüggéstelenül a következőket mondta:„Bli-bla-blu, ich glaub' die Richterin hört mir nicht zu“ vagyis "„Bli-bla-blu, azt hiszem, a bírónő nem figyel arra, amit mondok“ - majd folytatta a mondatot anélkül, hogy felkeltette volna a bírónő figyelmét...

Kritikusok mondják, hogy a bírónő letorkolta a védelem tanúit, és szuggesztív kérdéseket tett fel. Az elfogultság számtalan jelét lehetett felfedezni a tárgyalásokon, de semmilyen kritikának nem adtak teret. Most levonva a tanulságot, gőzerővel dolgoznak a „jog”alkotók a maffiatörvény hatásosításán, mert ezen a „bemutatón” nem jött be a várt eredmény. A jelek szerint egy olyan csodafegyver kikovácsolása a cél, amivel akár a delikvens ártatlansága esetében is elítélés elérésére alkalmas. Ezen a prototípus-peren kipróbáltak minden megengedett és meg nem engedett bizonyítási eljárást és jogtiprást, mit manapság elképzelni lehet, mégsem jártak sikerrel. Nagy port vert fel, lecsillapodott, jöhet a következő…

Az osztrák állatvédők évekig tartó meghurcolása, vizsgálati fogságban tartása - a tárgyalás és kivizsgálás illegális és jellemtelen módszereinek ellenére felmentésükkel végződött.
A történelembe a maffiatörvény alkalmazásának első áldozataiként bevonuló állatvédők mégsem részesültek kártalanításban, ellenkezőleg: a jelentős összegű perköltséget csak szolidaritási akciók és gyűjtések nyomán tudták kifizetni. Tulajdonképpen a letartoztatásuk miatt amúgy is az egzisztenciális biztonság szélére sodródott meghurcoltak felmentésük ellenére is elnyerték „méltó” büntetésüket. Az osztrák állam számlájára megtartott, minden részletében gyalázatos eljárás költségeiről ne is szóljunk. A felmentés utáni, vihar előtti csendben kirajzolódik lassan a kudarcot vallott bosszúhadjárat, amit a prémipar és néhány hivatásos állatkínzó megbízásából szorgalmaznak sötét erők.  Következő lépésként büntethetővé teszik az állatvédők akcióinak azt a részét is, amiben bizonyítottan gyalázatos kínzások között létrehozott prémek árusításával foglalkozó cégekkel tudatják, hogy amennyiben nem hagyják abba az ilyen termékek forgalmazását, kampányokkal és tüntetésekkel ébresztik tudatra a kedves vásárlóközönséget, a várható bevételkiesés reményében.

Röviden: engedélyezett kampányok és tüntetések kilátásba helyezésének büntetőjogi átminősítése erőszakká. Az ezt követő, ez idáig 2921 önfeljelentést az illetékes ügyészségnek átadták és a folyamatosan beérkezőket is összegyűjtve átadják.

További fejlemények:

Legutóbbi akciójukon az erkölcstelen/tisztességtelen[1] tematikájával szembesítették a nagyközönséget, amikor egy magyar rendszámú autóból egy fiatalember szállt ki és vizipisztolyából vajsavval fröcskölte le az állatvédőket. A tettest sikerült elfogniuk és fogva tartaniuk, míg a rendőrség a helyszínre jutott. Nyolc ember korházba került, a kezdeti optimizmus ellenére egyikük sérülése maradandónak ítélhető: egyik szemére - a gyógyulás csekély reményével - félig-meddig megvakult.

Martin Balluch, a VGT (Állatgyárak Elleni Egyesület) elnöke szerint a tettes magyar állampolgár és felvetődik a kérdést, hogy miért tenne önszorgalomból ilyent Ausztriában? Sokkal kézenfekvőbb, hogy keresztény-jobbkonzervatív kapcsolatai révén fizetett megbízásból tette[2]. A három és fél héttel azelőtti, ugyanott történt hasonló merénylet tettesét azóta is keresik. A prémipar nem retten vissza merényletektől sem, ez az üzenete a történetnek. Így próbálják a kritikus hangokat elhallgattatni, ha már a meghurcoltatás nem vált be.

 

Egy magyar hivatkozás szerint megemlített vádak alól is fel lettek mentve, ezt érdemes megjegyezni. Úgyszintén egy másik magyar híradásban említett vádpontok alól is fel lettek mentve.

 



[1]A  § 105 (2) StGB szerint a tett erkölcstelen/tisztességtelen  volta esetében alkalmazható a súlyos erőszak minősítés a(z akár engedélyezett) tüntetésre, kampányra. Mind e közben egy reprezentatív tudományos felmérés szerint az osztrák lakosság háromnegyede nem tartja erkölcstelennek vagy tisztességtelennek az állatvédelmi kampányokat.

[2] Állítólag elfogásánál a rendőrség kiérkezéséig egy aktivistának elismerte, hogy fizették.



 .................................................oooooooooooo00000000000000000000000000000oooooooooooo.................................................

Kapcsolódó:
FFudaraku László 2013.08.30.